Füzesgyarmat hírei
Pénteken gólzáporos meccseken vette kezdetét a Megye II. osztály, ma pedig a Sárréti rangadón alakult ki parázs mérkőzés. A Szarvas szoros csatában gyűjtötte be a három egységet, értékes pontot szerzett a Jamina.
Beharangozók – Szomszédvári rangadókkal kezdődik a Megyei I. osztály. Nagy kihívás előtt áll a Körösladány és a Szeghalom, de a Csabacsűdnek és a Kondorosnak sem lesz egyszerűbb dolga. A II. osztályban két összeszokóban lévő csapat játszik rangadót, valamint a Dévaványa is bizonyítana újoncként a Bucsa ellen.
A megyei foci bő másfél hónap pihenő után újra elrajtol. A csapatok már régóta készülnek, több edzőmérkőzést is lejátszottak az uborkaszezonban, azonban hétvégén minden élesben megy már.
2013. július 31-én került megrendezésre Füzesgyarmat Város Önkormányzata, mint lead partner és a Bors Község Önkormányzata, mint projekt partner által elnyert HURO/1001/300 „Vállalkozáserősítő Program a Körös- Sárréten, valamint Bors és Térségében” és az ERFA Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által támogatott projekt zárókonferenciája.
2013. július 29-én, hétfőn, a kora délutáni órákban került megrendezésre Füzesgyarmat Város Önkormányzata, mint lead partner és a Bors Község Önkormányzata, mint projekt partner által elnyert, az ERFA Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által támogatott HURO/1001/300 „Vállalkozáserősítő Program a Körös- Sárréten, valamint Bors és Térségében" című pályázat üzleti fórumára, mely az „ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN" címmel került megrendezésre.
Idén is folytatódott a 37 éve folyó értékmentő munka a fővárosi gyermekvédelmi gondoskodásban lévő fiatalok munkája által.
Mozgalmas napja volt június 28-án Füzesgyarmatnak. A Dél-Alföldi Regionális Operatív program keretén belül nyert pályázat segítségével felújításra és kibővítésre került Füzesgyarmat kerékpárút-hálózata.
2013. július 1 és 5 között immár 5. alkalommal került megrendezésre az Úszótábor Füzesgyarmaton a Kastélypark Fürdőben.
Rendezvények, információk, programok - minden, amely érdekes.
Nyerjen a Békéscsabai Borhálótól!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Békéscsabai Borhálótól!

Étel ital
Nyerjen kupont, mely a Familiatészta Kft. felajánlása!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

kupont, mely a Familiatészta Kft. felajánlása!

Étel ital
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital