Gyula hírei
Le kell állítani a végrehajtásokat és kilakoltatásokat, jogtalan eljárások alapján válnak hajléktalanná családok! – mondja mantraszerűen Kásler Árpád minden olyan fórumon, ahol megszólalhat. A Szegedi Ítélőtábla 2012. április 26-án hozott döntésével ugyanis részben helyben hagyta a Békés Megyei Bíróság első fokú ítéletét, abban az ügyben, melyet a gyulai férfi, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indítottak az OTP Bank ellen.
A megye I. vasárnapi rangadóin a Méhkerék és a Csabacsűd nyert, megye kettőben pedig a Kétegyháza a Dévaványától kapott nagy pofont.
Hétfőre már csak egy találkozó maradt. Az OFC egy góllal kikapott Szolnokon.
Egyik része az Almásy grófok kastélya volt, másik szárnyában az Erzsébet Szeretetház működött, később egészségügyi kollégisták laktak benne, aztán enyészetnek indult. Ma ugyanezen a helyen szerényen és mértéktartóan, környezetébe teljesen besimulva, nyugalmat, biztonságot sugározva áll a gyulai vár szomszédságában a négycsillagos Elizabeth Hotel.
Megyejárás: a hír6.hu csapata ezúttal Gyulára látogatott el, ahol a négycsillagos Elizabeth Hotelt Baksa Mária tulajdonos mutatta be.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság első fokú ítéletét abban az ügyben, melyet a gyulai Kásler Árpád és felesége indított az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.
Megyejárás: a hír6.hu csapata ezúttal Gyulára látogatott el, ahol dr. Görgényi Ernő fideszes polgármesterrel beszélgettünk.
Megyejárás: a hir6.hu csapata ezúttal Gyulára látogatott el. Dr. Görgényi Ernő polgármester vezetésével jártuk körbe a települést.
A hír6.hu megyejárása során ezúttal Gyulára látogatott el, ahol a Gyulafa Kft. tevékenységét Góg Imre ügyvezető igazgató mutatta be.