Mezőberény hírei
Mezőberényben 2016. július 1-től a TÍZVÁROS Alapítvány vette át a szalma brikettet készítő üzem működtetését.
Tóth Sándor faművesnek, a Népművészet Mesterének nyílt életmű kiállítása a mezőberényi Muzeális Gyűjteményben 70. születésnapja alkalmából.
Mezőberény egyik kiemelt feladatának tekinti a lakónépesség megtartását, amelynek egyik eszköze lehet a lakhatás biztosítása, a lakáshoz jutás.
A II. világháborúban találat érte a mezőberényi német evangélikus templomának tetőjét. Az esővíz és a hólé a tetőn ejtett seben át lassan, de biztosan vonta uralma alá a gerendákat, s az évtizedek alatt a födém vastag sártapasztása mögött észrevétlenül megtámadta azokat. Mostanáig.
Szombat reggel nyitáskor történt a bűncselekmény.
Gyermekricsaj, önfeledt gyermekkacaj, kanál csörgés és kérések hada: mákosat, káposztásat, túrosat kérek szépen. Ezt lehetett hallani 2016. május 19-én a mezőberényi szlovákoknál a haluska napon.
Szabó Antal és Szabó Antalné, Irénke néni két olyan zenepedagógus volt, akik vallották, hogy: „ Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” Kodály Zoltán
A magyar Kick-box Szövetség szakmai vezetésében az év elején változás történt a light-contact és kick-light szabályrendszer vezetésében.
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség
Nyerjen vacsorát a Várkonyi Bisztrótól!
Nyerjen! 10.000 Ft értékben!

vacsorát a Várkonyi Bisztrótól!

Étel ital
Játsszon-A nadrág-gal Szarvason!
Nyerjen! 16.000 Ft értékben!

Játsszon-A nadrág-gal Szarvason!

Kultúra