Szabadkígyós hírei
Beharangozók – Tavasszal még nem talált legyőzőre a Méhkerék, így a Füzesgyarmatnak sem sok esélye lesz idegenben. A Szeghalom számára ismét fontos meccs következik, főleg azért, mert már csak 1 pontra vannak a kieső helytől. A Békésszentandrás és a Battonya megszakítaná a rossz szériát.
Hiába vezetett a Sarkad kettővel a szünetben, a végén csak döntetlen lett a meccsük. A Megye II-ben menetel a Szabadkígyós és a Körösladány!
Kedden délelőtt tartották Békéscsabán a XI. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét. A versenyre nyolc kapitányságról érkeztek 3-3 fős csapatok, a legügyesebbek idén a szarvasiak voltak.
Beharangozók – Hosszú idő után elmozdulhatna a kieső helyről a Tótkomlós, szomszédvári rangadó Dévaványán. A Bucsa a Békésszentandrás után a Körösladányt is megviccelné, míg a Szabadkígyós a három pontért megy Battonyára.
Beszámolók - A Megye I-ben győzni tudott a Méhkerék, míg a Dévaványa és a Békéscsabai MÁV döntetlent játszott. A Sárréti rangadót egyetlen góllal a Körösladány nyerte meg, az Újkígyós pedig az utolsó percben egyenlített a Mezőkovácsháza ellen.
Idegenben tudott győzni az Előre, így a csapat maradt a harmadik helyen. Az Orosháza kikapott a Mezőkövesdtől, míg a Gyula hatot hintett az utolsó Hódmezővásárhelynek.
Idegenben győzött az Előre, így bizakodhatunk a jobb folytatásban! A 92. percben Kun T. hálóőr góljával egyenlített az Újkígyós, a Körösladány nyert a Sárréti derbin.
A Békéscsabai Előre harmadik pozíciója nincs veszélyben, de a hazai pályán jó eredményeket elérő Kazincbarcika ellen nem hibázhatnak a lilák. Az Orosháza rangadóval zárja a hetet, míg a Gyula az utolsó helyen álló Hódmezővásárhellyel játszik otthon.
Beharangozók – A Megye II. osztály rangadója a Vésztő – Körösladány mérkőzés lesz, ami felér egy Fradi – Újpesttel, megyei viszonylatban. A kiesés ellen küzdő Dévaványa, a másik alsóházi csapatot, a Békéscsabai MÁV-ot fogadja szombaton.
Nyerjen ajándékutalványt a Végvár Apartmantól!
Nyerjen! 30.000 Ft értékben!

ajándékutalványt a Végvár Apartmantól!

Utalvány
Nyerjen 10.000 Ft-os kedvezményt a kreativ-webmester.hu-tól!
Nyerjen! 10.000 Ft értékben!

10.000 Ft-os kedvezményt a kreativ-webmester.hu-tól!

Szolgáltatás
Nyerjen a Sandviken Tools Kft-től Bahco kést!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

a Sandviken Tools Kft-től Bahco kést!

Ajándék