Szarvas hírei
A szarvasi Körös Napok Nyári Művészeti Fesztivál keretében kerül sor Konczos Éva festőművész kiállítására.
Ebben az évben a tokaj-rakamazi fesztivál országos happeninggé nőtte ki magát. Budapestről és a főváros környékéről jóval többen érkeztek, mint a korábbi években, sőt, Nyugat-Magyarországról és Szlovákiából sem kevesen jöttek hegyaljázni. A fesztiválozók magját most is a kelet-magyarországi megyékből érkezők alkották.
Az országos tiszti főorvos a mai napon elrendelte a másodfokú hőségriadót, amely fokozottabb odafigyelést követel meg a munkahelyeken is. Arra kérte a közigazgatásban dolgozók munkahelyi vezetőit, hogy tekintsenek el a hivatali ruházatra vonatkozó előírásoktól és elvárásoktól. Kérte, hogy a vezetők engedélyezzék, hogy a hölgyek mellőzhessék például a harisnya, a férfiak pedig a nyakkendő viselését.
Az a gondolat, hogy a forgalmi rendet megváltoztassák már korábban felmerült a város vezetőinek fejében, most azonban eljött az idő hogy az Önök véleményét is kikérjék azzal kapcsolatban, merről legyen egyirányú a Kossuth L. u.
A rossz idő Szarvast sem kímélte, így a szombatra meghirdetett közös koncert vasárnapra került át.St. Martin és az EtnoRom közös fellépése egyben debütálása nagy sikert aratott a körösparti városkában, hiszen így együtt most láthatta őket először a nagyérdemű.
 Megszülettek az aktuális PANKKK pályázatok hivatalos eredményei. A három témakörben összesen több mint 400 pályázat érkezett be, a legnépszerűbb támogatási forma idén is az első lemezes pályázat volt, de a korábbiaknál többen pályáztak a vidéki klubkoncert támogatásra is.
Szarvas város különdíjasa Soós Tamás, a Békés Megyei Önkormányzat különdíjasa a VAVI Stúdió, Gyula város különdíjasa pedig Morvay Zalán lett. A fődíjas alkotás - amelyet a zsűri elnöke szerint egyöntetűen szavazott meg a zsűri - Karácsony Sándor Gyulai vízjátékok című filmje lett. Az elismeréssel egymillió forint is járt a rendezőnek.
A kiállítás a brüsszeli Európai Parlamentben 2008 májusában angol nyelven volt látható, hogy segítsen megváltoztatni azt a nagyrészt tájékozatlanságból fakadó érzéketlenséget, amely sajnálatosan érvényesül az európai döntéshozók magatartásában az őshonos nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban általában, a közép- és kelet-európaiakkal kapcsolatban pedig különösen. 
Közösen értékelték az Európai Parlamenti választási eredményeket a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökei július 11-én Szarvason Dr. Turi-Kovács Béla országos elnök vezetésével.
Kajak-Kenu verseny Szarvason a Holt-Körösön.  A szarvasi Kajak-Kenu Club minden évben megrendezi Körös-Kupa kajak-kenu versenyét.  A versenyt 2003-ban átkeresztelték Körös-Kupa Sándor Tamás emlékversenyre.
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital