A rovat további hírei
Egy tollvonással oldotta meg a kormány a hajléktalanság problémáját: mától szabálysértés az utcán élni. A harmadik figyelmeztetés után a hajléktalant közmunkára vagy elzárásra ítélhetik. Sőt, a holmiját meg is semmisíthetik – a rendszer az utolsó pillanatban még embertelenebbé vált.
A kórház 6. emeletén gyógyuló betegek és az ott dolgozók komfortérzetét javítja majd Zvara Róbert vállalkozó nemes felajánlása.
László Győzőt, az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjét választották önkormányzati képviselőnek Szombathelyen a vasárnap megtartott időközi voksoláson - közölte az előzetes, nem hivatalos eredmények alapján MTI-vel Károlyi Ákos jegyző, a helyi választási iroda vezetője.
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott válaszról, szerdán pedig a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalják.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A gyermekkori helytelen táplálkozásnak felnőttkorban akár komoly következményei is lehetnek. Az első három év a későbbi étkezési szokások alakulásában is fontos szerepet játszik. A táplálkozás mellett pedig a mozgás is hozzájárul az egészséges életmódhoz, olvastuk a híradó.hu-n.
Mintegy kilencszáz millió forintos kormányzati támogatással újult meg a békéscsabai evangélikus nagytemplom, valamint a külvárosi, jaminai templom és evangélikus ifjúsági központ is épült a városban.
Első számú nemzeti ügynek nevezte az utánpótlást Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Felcsúton, a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén.
A kormány angol nyelvű internetes videókkal is reagál a Magyarországot ért támadásokra - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a Facebook közösségi portálon és a Twitter mikroblogon szombaton megjelent bejegyzésében.
A magyarok harmada rendszeresen vásárol olyan terméket, amelyre nincs szüksége, az előre nem tervezett, impulzusvásárlásokat legtöbbször az üzletben kihelyezett termékek, akciók váltják ki - derül ki a Generali Biztosító Zrt. legfrissebb, egész országra kiterjedő reprezentatív kutatásából.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség