A rovat további hírei
Az Európai Bizottság megvédte az első görög mentőcsomag kapcsán követett politikáját, és visszautasította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bírálatát.
Az Európai Bizottság készen áll, hogy segítséget nyújtson az árvíz sújtotta közép-európai tagállamoknak - tudatta hétfőn a regionális politikáért felelős biztos.
A tagállamokban legkésőbb jövő májusig megszűnik az extra roaming-díjszabás, amelyhez már a távközlési cégek sem ragaszkodnak. Ezt az Európai Bizottság illetékes biztosa jelentette be.
Áprilisban 0,1 százalékponttal, rekordszintre nőtt a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben, miközben a 27 tagú Európai Unióban stagnált - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországra az Európai Bizottság, mert Brüsszel úgy látja, Magyarország nem ültette át megfelelően a tudományos kísérleteknél használt állatok védelméről rendelkező uniós irányelvet - tudatta csütörtökön az Európai Bizottság.
A költségvetéssel, a pénzügyi szektorral, az adóztatással, a foglalkoztatással, az üzleti környezettel, az oktatással és az energiaszektorral kapcsolatban fogalmaz meg javaslatokat úgynevezett országspecifikus ajánlásaiban az Európai Bizottság - derül ki a szerdán közzétett dokumentumból.
Az Európai Bizottság a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja szerdai ülésén - közölte Andor László foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős európai biztos szerdán Twitter oldalán.
Egymást követő tizedik alkalommal döntött 25 bázispontos kamatcsökkentésről a jegybank monetáris tanácsa. Közölték azt is, hogy a további kamatcsökkentés a pénzpiaci folyamatoktól függ.
Pénteken elfogadta az Európai Bizottság azt a határozatot, amelynek értelmében december 1-jétől az egész Európai Unióban korlátozzák három úgynevezett neonikotinoid rovarirtó szer alkalmazását, amelyeket ártalmasnak találtak a méhekre - jelentette be Frédéric Vincent, a brüsszeli testület egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős szóvivője.
Az Európai Unió állampolgárai a jövőben egyszerűbben kelhetnek útra kutyával, macskával, vagy akár vadászgörénnyel, de az egészségügyi előírások szigorúbbak lesznek - döntött csütörtökön az Európai Parlament (EP).
Nyerjen! 50000 Ft értékben!

Nyerje meg Bácsfalvi 50 000 forint értékű festményét!

Kultúra

Nyerjen! 50000 Ft értékben!

reklámfelületet a hír6.hu-n!

Utalvány

Nyerjen! 5000 Ft értékben!

kényeztető arckezelést Adrienn Kozmetikájától!

Szépség