A rovat további hírei
Varga Mihály szerint megérett a helyzet arra, hogy a hitelminősítők felminősítsék Magyarországot, az elmúlt években ugyanis a folyó fizetési mérleg masszív többletet mutat, az államháztartási hiány évek óta 3 százalék alatt van, az ország növekedésében pozitív változás következett be, és a foglalkoztatás is folyamatosan bővül.
Reggeli villamosok illata. A békeidőkben, egészen a múlt század hetvenes-nyolcvanas évekig visszamenve, reggel dolgozni jártak az emberek, jól elkülöníthető szakaszokban. Öt és hat óra között a fizikai munkásoké volt a villamos Debrecenben is. A két, illetve három műszakban dolgozók igyekeztek beérni a hatórás kezdésre a munkahelyükre. A villamos jellemző illatai: virágillatú szappanok, Pitralon arcszesz.
A törökök 500 évig ültek a bolgárok, a 150 évig a magyarok nyakán, és uralkodásuknak mind a két országban számtalan nyoma maradt. Hogy csak a legismertebbeket említsem: Magyarországon elszaporodtak a törökfürdők, Bulgáriában pedig kialakult a bolgárkertészet. A bolgárkertészet kialakulásában játszott szerepük a mai napig nem tisztázott, annyi bizonyos csak, hogy mindenképpen közük volt hozzá.
A 47-es út orosházi városi szakaszának Békéscsaba felé eső részén, ahol az út erős balkanyart vesz a vasúti sorompó előtt, áll egy téglakerítés. Ez a téglakerítés egy hosszú egyenes végénél van, messziről is jól látszik. Ez a téglakerítés – ami egyébként kísértetiesen hasonlít a vidéki focipályák kerítésére – elhelyezkedésénél és láthatóságánál fogva alkalmas reklámüzenetek megfogalmazására is, amire természetesen rájöttek a környék vállalkozói is, és a csupasz falakat olvasmányossá is tették.
A televízió előtti időkben, de a tévé feltalálása után is még jó néhány évtizedig, a múlt század ötvenes éveinek végétől kezdődően a felnőttek kedvenc rádióműsora volt a Szabó család. Minden hétre jutott egy félórás fejezet, általában a délelőtt utolsó félórája. A Szabó család élete olyan természetesen, olyan magától értetődően szólt minden héten a rádióból, hogy a hallgatónak az volt az érzése, sohasem lesz vége. Örökösnek tűnt ez a rádiós történetfolyam (napjainkban a Jóban,rosszban vagy a konkurenciánál futó Barátok közt képviseli ugyanezt a műfajt, de már látható formában).
2015. március 2-a és április 30-a között kapnak levélben részletes tájékoztatást a devizahitelesek az elszámolásról és a forintosításról - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Holecz István (49) medgyesegyházi mezőgazdasági vállalkozó személyében jó alanyra lelhetnek a fakivágók, mert ő gyűjti ezeket a fatömböket. Ha valaki mostanában autóval megy Medgyesegyházáról Mezőkovácsháza felé, az a Holecz birodalom bejáratánál most is láthat ilyen fatömböket, egymás mellett lerakva.
Még le sem hűlt Vlagyimir Putyin repülőgépének kereke után a felszállópálya aszfaltja Budapesten, Áder János újra fontos eseményre indult – Békéscsabára.
Pénteken nyílt meg a IV. Füzesgyarmati Gazda- és Vállalkozónapok, Vidékfejlesztési Konferencia kétnapos programja a Gara Hotelben. A teltházas rendezvényen számos szakember lépett mikrofonhoz.
Nyerj páros belépőt a Varázslatos Musical előadásra!

Nyerj páros belépőt a Varázslatos Musical előadásra!

Érték: 6.000 Ft Játszom
Nyerj díszdobozos kolbászt a dr. Ignácz Manufaktúrától!

Nyerj díszdobozos kolbászt a dr. Ignácz Manufaktúrától!

Érték: 7.900 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom