A rovat további hírei
Megöltek egy embert Örkényben szombaton, a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
Egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépni azzal a nővel, akit a gyanú szerint három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken a közmédiának.
Öt rendbeli szeméremsértés és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 34 éves férfi ellen, aki 2015 novemberétől ez év februárjáig hét kiskorú lányt zaklatott Győrben - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
Gyorsan meglett a 33 éves K. Renáta, aki magára hagyta kisbabáját egy pesterzsébeti utcán. Saját lakásában fogták el ma reggel.
S. Dan a gyilkosság előtt egy nappal ment szabadságra munkahelyén, a Nyíregyházán történtek után pedig rögtön Románia felé vette az irányt, és közben igazoltatták is.
A forgalmas helyen lévő iskolák környékén rendőrök és polgárőrök segítik az iskolába érkező gyermekeket és szüleiket.
Elfogták csütörtökön Kolozsváron azt a román orvost, akit a magyar rendőrség azzal gyanúsít, hogy előző nap Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette - adta hírül a román Digi 24 hírtelevízió.
Egy gyomaendrődi ház ajtaját lopta el két férfi. El akarták adni, de a rendőrök Körösladányban elfogták őket.
Európai elfogatóparancsot adott ki a rendőrség kezdeményezésére a Nyíregyházi Járásbíróság Stamatiu Dan 54 éves román férfi ellen, a gyanú szerint ő adott le lövéseket egy nyíregyházi házaspárra szerdán.
A korábbi hírekkel ellentétben életben van a szerdai nyíregyházi lövöldözés egyik áldozata: a 49 éves férfi állapota stabil. Felesége a helyszínen meghalt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a román Stamatiu Dant, aki sajtóhírek szerint azért akarta kiirtani a családot, mert a nő visszautasította közeledését. A támadás idején a család 7 éves gyerekei is otthon voltak. A helyi tévének nyilatkozott az a férfi, aki a támadás után kihívta a mentőket.