A rovat további hírei
Tűzben halt meg egy hajléktalan, miután kigyulladt kedden hajnalban az az épület, ahová társaival behúzódott Tatabánya közelében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
A Gyulai Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen, aki látta a Gyula és Sarkad között történt balesetet.
A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert értékesített a városban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szeghalom külterületén, a Fehér-Körös gátján 23 óra 35 perckor két kerékpáros ütközött össze.
Két ember meghalt, egy pedig megsérült egy balesetben az 1-es úton Mosonmagyaróvár és Kimle között, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták az út érintett szakaszát - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t.
Egy gyermek meghalt, többen megsérültek a 6-os úton, Szekszárd közelében, amikor egy személygépkocsi pénzszállító autóval ütközött szombaton délelőtt - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülő Borsod-Abaúj-Zemplénben szombaton délelőtt, az ultrakönnyű kisgépen két ember utazott, a pilóta könnyebben megsérült - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Gyermekeknek tartottak bűnmegelőzési tájékoztatót a rendőrség szakemberei.
A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt augusztus 5-én szabálysértési őrizetbe vettek egy szarvasi férfit.
Megkéselte 80 éves élettársát egy 79 éves férfi Budakalászon péntek délután, a gyanúsítottat elfogták, emberölés kísérlete miatt indult eljárás - közölte a rendőrség internetes oldalán.
Bomba nyeremény! Nyerj 24 db Bombát az SCM Kft-től!

Bomba nyeremény! Nyerj 24 db Bombát az SCM Kft-től!

Érték: 3.816 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Érték: 3.200 Ft Játszom