A rovat további hírei
Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek és imádkoznak.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn házkutatásokat tartott kolozsvári lakásokban, cégeknél és hivatalokban. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: az ügyészek a választási kampányának a finanszírozására vonatkozó információkat, dokumentumokat gyűjtenek.
Ukrajna exportálta a világon a legtöbb lisztet 2015 júliusa és 2016 júniusa között, összesen 344 ezer tonnát, ami 32,5 százalékkal több, mint a 2014-2015 hasonló időszakában - hozta nyilvánosságra hétfőn az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sajtószolgálata Szerhij Szakirkinra, az Agráralap nevű ukrán részvénytársaság elnöki tanácsadójára hivatkozva.
Magyar szakot indított a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (SISU). A kínai felsőoktatási intézmény új szakját Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Cao Deming, a SISU rektora indította el hivatalosan hétfőn.
Újra megnyitották hétfőn a romániai Fehér megyei Koncát (Cunta) a Szeben megyei Szelistyével (Saliste) összekötő autópálya-szakaszt, amelyet a 2014-es választási kampányban történt átadása után építési hibák miatt tavaly le kellett zárni, és részben át kellett építeni.
Oroszország meg szeretné valósítani a Török Áramlat gázvezeték-projektet - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Isztambulban, a 2016. évi Energia Világkongresszus megnyitóülésén.
Három honfitársa ismerte fel és fogta el hétfőn a németországi Lipcsében azt a szír menekültet, akit robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt országszerte kerestek.
Az iraki jazidi kisebbség jogaiért küzdő Nadia Murádnak ítélte oda idén a Václav Havel emberi jogi díjat az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése - közölte hétfőn a strasbourgi székhelyű testület.
Oliver Hart, a Harvard egyetem és Bengt Holmström, Massachusetts Institute of Technology (MIT) közgazdász professzora nyerte el az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat a szerződéselmélet területén folytatott kutatásaiért - adta hírül az MTI.
Nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Ukrajna Horvátországnak, több más országból szerzett alkatrészből rakták össze őket - közölte a Jutarnji List horvát napilap.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital