A rovat további hírei
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök találkozóra hívta meg Mahmúd Abbász palesztin elnököt már erre a hétre - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfőn.
Az Air France elfogadta a szakszervezetek kérdését és önkéntes alapon választja ki a női légiutas-kísérőket az április közepén újrainduló teheráni járatára, annak érdekében, hogy ne kelljen köteleznie a női dolgozókat a muzulmán kendő viselésére a repülőgépből történő kiszálláskor - jelentette be hétfőn a francia légitársaság vezetősége.
Megérkezett hétfőn az első visszatoloncolt menekülteket szállító két hajó a görög Leszbosz szigetéről a nyugat-törökországi Dikili városába – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Kínai állatvédők követelik a minden évben hatalmas botrányt szító kutyahúsfesztivál betiltását, mert a hagyományosnak számító dél-kínai esemény alkalmával kegyetlenül, tömegesen mészárolják le a négylábúakat - számolt be a hongkongi South China Morning Post című napilap.
Az Iszlám Állam kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett, ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek saját harcosaik ellen követtek el - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.
A három palesztin február elején izraeli katonákat támadt meg egy ellenőrzőpontnál, megölve egyiküket. Az izraeli katonák mindhárom merénylőt agyonlőtték a támadáskor.
Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap - adta hírül az MTI.
Huszonhárom év után először játszott együtt a hétvégén Axl Rose és Slash: a Guns N' Roses meglepetésre abban a kis Los Angeles-i klubban lépett fel ismét, ahonnan évtizedekkel ezelőtt pályafutásuk indult. Az első fellépést koncertturné követi.
Megindult a légiközlekedés a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol az előző héten kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes kiadása vasárnap.
Vasárnap részlegesen újranyitják a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol az előző héten kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - jelentette be a légikikötőt üzemeltető vállalat.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom