A rovat további hírei
Az északkelet-lengyelországi Kasubföldön fekvő Rumia község pályaudvarán létesített könyvkölcsönzőt és olvasótermet tüntették ki kedd este a könyvtárak belsőépítészeti kivitelezéséért járó nemzetközi elismeréssel.
Kulka János családja közleményben tudatta, hogy a színész állapota a vártnál gyorsabban javul, kommunikál és humorizál is.
Életének 92. évében, április 26-án otthonában meghalt Szipál Márton fotóművész, a magyar fotográfia egyik legismertebb személyisége – közölte a család és a művész baráti köre szerdán.
Az idén új helyszínen, a Medvefejes tónál ültették a kis fákat a szülők, nagyszülők Mezőberényben.
Gazdag programmal várja a hétvégén Gyomaendrőd a helyiek mellett a városba látogatókat, a Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon. A 18. alkalommal megrendezésre kerülő sajtmustra új helyszínen, kézműves sajtokat, termékeket és rengeteg műsorszámot kínál a vendégeknek a Körösök ölelésében.
Jobban van, és néhány szót képes már kiejteni Kulka János – tudta meg kórházi forrásokból a Bors. A színművésznek két hete agyi infarktusa volt.
Erdeiné Mucsi Márta, a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti igazgató-helyettese vérbeli népzenész. Már kislánykorában elhatározta, hogy életét a zenének, azon belül is a hegedűnek szenteli. Tanárként az elmúlt évtizedek alatt gyermekek százaival szerettette meg az éneklést és a zenélést. Prímásként a saját és mások szórakoztatására húzza a vonót, s azt vallja: a népzene ősidők óta a legjobb eszköz a bánat és az öröm kifejezésére.
Előkerült Harper Lee egy 1960-ból származó cikke, amelyet az írónő annak a gyilkosságnak szentelt, amelyet Truman Capote Hidegvérrel című regényében örökített meg. A cikkre Charles J. Shields, a közelmúltban elhunyt Lee életrajzírója bukkant rá.
Először lesz főszereplője egy kínai televíziós filmsorozatnak egy korrupt magas rangú pártfunkcionárius, akit a filmben még a nevén sem mernek emlegetni. A 42 részből álló tévéjáték finanszírozásában és gyártásában közreműködik a kínai legfőbb ügyészség.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó