A rovat további hírei
Szeptember közepén Debrecenben tartották az Interreg program ötödik Monitoring Bizottsági ülését, melyen négy romániai és négy magyarországi határmenti megye is részt vett. Békés megyét Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke képviselte. A napirend legfontosabb pontja a második nyílt pályázati felhíváson belül benyújtott pályázatok jóváhagyása volt, melyek a vízgazdálkodás, a környezetbarát közlekedés, valamint az állampolgárok és az intézmények közötti együttműködés javítását célozzák.
A Békés Megyei Önkormányzat mai ülésén Simon István Tamás FIDESZ-KDNP Frakcióvezető önálló képviselői indítványára határozati javaslatot fogadott el a tegnapi napon Strasbourgban megszavazott Sargentini-jelentés kapcsán.
Szőke András és Badár Sándor stand up műsorát tekinthették Füzesgyarmaton az érdeklődők kedden este. Programban közreműködött Zsombok Réka, az Acoustic Planet zenekar énekesnője és Kincses Zoltán író, forgatókönyvíró.
Szeptember 7-9. között immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat. Számos oka van annak, hogy a rendezvény ilyen hosszú idő alatt sem vesztett népszerűségéből, sőt egyre sikeresebb. Egyrészt folyamatosan igazodnak a látogatók igényeihez, másrészt minden évben előrukkolnak valami újdonsággal. S ami cseppet sem lényegtelen: a környező települések nagyobb fesztiváljaival ellentétben a Szarvasi Szilvanapok változatlanul ingyenesen látogathatók.
A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Megyenapon sok-sok programmal várják a szervezők a megyében élőket: színpadi produkciók, nemzetiségek bemutatkozása, kézművesvásár és kistermelői piac, gyerekprogramok, a megyei értéktárban szereplő tételek bemutatkozása.
Ősszel mutatja be a szarvasi Cervinus Teátrum Molnár Ferenc: Az ibolya című vígjátékát. Rendezője és egyben főszereplője Korcsmáros György Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, aki szerint Molnár Ferenc - Shakespeare után -, a világirodalom második legnagyobb színműírója.
A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ezúttal szeptember elsején. A hagyományteremtő rendezvény helyszíne a békéscsabai főtér, ahol színpadi produkciók, kézműves vásár, hagyományőrzők, gyerekprogramok, a megyében élő nemzetiségek ételkóstolói és sok egyéb látványosság és érdekesség várja a kilátogatókat.
A Békés Megyei Önkormányzat ebben az évben is megszervezi a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján, amely idén elsejére esik. Az első két rendezvény sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan programra, melyen hagyományaink, a nemzetiségek kultúrája, megyénk értékei kerülnek középpontba, mindeközben a kilátogatók színvonalas, kicsiket és nagyokat célzó programokon érezhetik jól magukat.
Szarvas újratelepítésének 296. évfordulójára emlékeztek szombaton a Körös-parti városban. A rendezvény keretében kitüntetéseket is átadtak. Idén a díszpolgári címet Medvegy Pálné Klimaj Zsuzsanna vehette át. A város történetében ő az első nő, aki díszpolgár lett.
Nagyszabású gálaműsor helyszíne volt csütörtökön este a Szarvasi Vízi Színház. A Tessedik Táncegyüttes tartotta itt jubileumi gálaműsorát. Az egykori és mai táncosoknak azok a zenekarok húzták a muzsikát, akik az elmúlt fél évszázad során kísérték őket.
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Érték: 3.200 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom