A rovat további hírei
Átadták a gyulai Almásy-kastélyt, amely komoly felújításon esett át az elmúlt években.
"Ezen a szomorkás, eső áztatta vasárnap délután bontották volna le irányított robbantással a Barnevál egyik épületcsarnokát, de valami közbejött..." írtuk tegnap este, s ma délután mégis a levegőbe repült az épület.
I. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el az ország több területén, így megyénkben is.
Békésszentandrás egyre többek számára jelent egyet a nyárral. A csönddel, a Körös hűs, halban gazdag vízével, a meggysörrel, a biciklis kalandozásokkal. És ezzel párhuzamosan egyre többen ismerik fel: a településen vendégházat működtetni jó befektetés.
Négy kategóriában közel 80 gyerek és felnőtt öltözött ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe a Csaba Center farsangján. Az első három helyezett mellett különdíjakkal - így a hír6.hu különdíjával is - jutalmazta a legjobbakat a zsűri.
799 nap után, ma este hat órától – egyelőre csak részlegesen, de – újra birtokba vehető a csabai vasútállomás épülete.
Szombaton este a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központba voltunk hivatalosak, ahol az önkormányzat rendezte meg immár hagyományos újévi partnertalálkozóját.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség