A rovat további hírei
Éppen negyedszázada annak, hogy a magyar futball-válogatott jelentős világeseményen vehetett részt. Mezey György csapata mellett részese lehetett a mexikói világbajnokságnak Németh Lajos is, aki a Skócia-Dánia meccset dirigálta, további öt meccsen partjelzőként segédkezett. Az egykori FIFA-játékvezetővel a békéscsabai stadionban találkoztunk a napokban, a 25 évvel ezelőtti kudarc okát a mai napig nem tudja, azt viszont elárulta, kivel volt a legtöbb gondja pályafutása során.
A Határon Túra kerékpárosai csütörtök délelőtt érkeztek Magyarországra. A karaván már az Alföldön halad, Gyomaendrődön kaptuk lencsevégre a mintegy 150-170 kerekest.
Kilencedik alkalommal került megrendezésre Mezőtúron a Túri Kupa utcai futóverseny. A sporteseményen a gyomaendrődi atléták is rajthoz álltak.
Vasárnap egész napos, nemzetközi női focitorna zajlott Pósteleken. Az első helyet a berettyóújfalui csapat szerezte meg.
A honi divízió I-es amerikaifutball-bajnokság idei meglepetéscsapata kétség kívül a Békéscsaba Raptors együttese, akik a rájátszás döntőjébe is bejutottak. Na, ja! Mondhatnánk könnyű annak a csapatnak, amelyik egy igazi NFL-sztárt tudott magához csábítani. Tony Simmons játékosként megfordult a New England Patriots-ban és a New York Giants-ban is, januártól pedig a viharsarkiak edzéseit vezényli.
Harmadik alkalommal került sor a nagyszalontai árvák számára szervezett hagyományos, tanév végi rendezvénysorozatra, ahol idén a harcművészet rejtelmeivel ismerkedhettek meg a gyermekek.
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Érték: 3.200 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom