A rovat további hírei
Saját magukat és családjukat is veszélybe sodorják.
Lékelt koponyákat is láthatnak az érdeklődők a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nemrég megnyílt Kincsek-Titkok-Aranyak című kiállításon. A lékelést, koponyavésést döntően gyógyító céllal használták sok száz évvel ezelőtt is főként hadi sérülések, vagy szellemi-lelki zavar esetén, megdöbbentő módon azonban szinte mindenütt ugyanazokat a szempontokat követve - írja a hirado.hu.
A klímaváltozásra vonatkozó eddigi előrejelzések jelentősen alábecsülték a felhők szerepét, ami azt jelenti, hogy a jövőben várható melegedés jóval súlyosabb lehet az eddig feltételezettnél - figyelmeztetnek a szakemberek egy új tanulmányban.
Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, csaknem felének magas a koleszterinszintje és túl sok sót fogyaszt, tíz százalékát pedig az elhízás is fenyegeti - derült ki a Primer Prevenciós Orvosi Egyesület által indított Első 1000 nap program felméréséből.
Szerdán több tucat óvónő előtt, a békéscsabai Zöldoviban mutatkozott be a Digitális OkosJáték Óvodásoknak, vagyis a DIOO.
Óvópedagógusok előtt mutatkozott be Békéscsabán a DIOO, azaz a Digitális OkosJáték Óvodásoknak.
Mérgező porral telíti lakás levegőjét több forgalomban lévő porszívó, ezt mutatta ki a Levegő Munkacsoport vizsgálata.
Döbbenetes adatokat közölt legújabb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet. A WHO szerint világszerte megállíthatatlanul terjed a diabétesz, amely ma már tizenegy emberből legalább egyet érint. A szervezet munkatársai szerint azonnal cselekedni kell.
A harmadik legmelegebb volt a tavalyi év Magyarországon 1901 óta, valamint a 2015-ös volt a 6. legmelegebb tél és a 4. legmelegebb nyár - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat által kedden a honlapján közzétett elemzésben.
A fogágy gyulladása is növelheti a koraszülés kockázatát, valamint hatással lehet az újszülött súlyára, épp úgy, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás, valamint a többszöri korábbi vetélés.
Nyerjen a békéscsabai Plazma Centertől mozijegyet!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

a békéscsabai Plazma Centertől mozijegyet!

Egészség
Nyerje meg a Lak-Alarm Kft. 10.000 Ft-os utalványát!
Nyerjen! 10.000 Ft értékben!

Nyerje meg a Lak-Alarm Kft. 10.000 Ft-os utalványát!

Utalvány
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség